Majd 50 évvel ezelőtt néptánccsoportot alapított, amivel Budakalászt feltette nemcsak a néptánctérképre, de a világéra is. Január 6-án pedig úgy döntött, örökre búcsút vesz tőlünk. Nem csak a táncosoktól, de a falutól, a szeretteitől, a földi élettől is. Ezen a napon ugyanis, életének 77. évében elhunyt Szabó Ferencné Schmidt Erzsébet, mindenki Erzsi nénije, Arany János-díjas tanítónő, néptáncpedagógus, a Lenvirág Együttes alapítója, Budakalász díszpolgára. Most tőle búcsúzunk.
Erzsi néni több mint 2 évtizeden át hihetetlen energiával, tehetséggel és eltökéltséggel tanította a gyerekeket nem csak néptáncra, de értékrendre, minőségre, fegyelemre. Szervezte a fellépéséket, a turnékat, menedzselte az együttes anyagi ügyeit, gondozta a viselettárat. A Lenvirág Táncegyüttes története közel sem egy világhírű tánccsoport létrehozásának indult. Sokkal inkább működött eleinte egyfajta szerelemprojektként, örömtáncról szóló szakkörként. 1972-t írtunk ekkor, a hazai táncházmozgalom születésének évét, amikor Erzsi néni úgy gondolta, a mostani Kalász Suli termében táncot tanít az érdeklődő gyerekeknek. Hogy hogyan lett a pedagógusból néptáncoktató? Erre így emlékezett vissza a tánccsoport 25. évfordulóján:
„…és akkor Budakalászon beindítottam egy gyermekjátszó-tanfolyamot. Ami motivált engem, hogy éreztem, a tanítási óra nem ad elegendő teret ahhoz, hogy igazán közelebb kerüljek a gyerekekhez. Ezidőben hirdetett a Népművelődési Intézet a Köznevelésben (A Köznevelés Magyarország 1945-ben alapított oktatási hetilapja volt. – szerk.) néptáncpedagógusi tanfolyamot testnevelőknek, óvónőknek, tanítóknak. Én voltam az egyetlen, aki minden előképzés nélkül érkeztem ide.”
Olyan tanárok tanították itt, mint Szentpál Mária, Dr. Osskó Endréné, Simai Zsuzsa vagy az országszerte híres koreográfus, Foltin Jolán, akivel a későbbiekben együtt is dolgozott az akkor már Lenvirág néven ismert együttesben.
„Igazi műhely volt, a nevelés, a lélekformálás, a táncos lábak igazításának műhelye, a hagyományok tiszteletére oktatás szentélye. Ezért volt ez több, mint egy szokványos néptánccsoport. Itt vehettem példát arról, hogy mit tud varázsolni a pedagógusi rátermettség, a szülői segítőkészség és a gyermeki lelkesedés.” (Foltin Jolán, koreográfus)
Kezdetben csak saját örömükre, mint játszó szakkör működtek, de az úttörő seregszemlén elért sikerek mindent megváltoztattak. Fellépések és megmérettetések követték egymást. A Lenvirág együttes élő példája lett annak, hogy hová vezethet a népművészet iránt táplált szeretet, a kitartás és elhivatottság.
A táncosok nagy sikerrel szerepeltek az Országos Néptáncfesztiválon, ahonnan szinte egyenes volt az út a nizzai Gyerek-folklórfesztiválra (1984). A nemzetközi sikerek pedig megnyitották a kapukat nyugatra is az együttes előtt. Egymást érték a külföldi felkérések és fellépések: az NDK-ban, NSZK-ban, Kanadában, Olaszországban, Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában és így tovább. Mindemellett a táncegyüttes rendszeresen lépett fel a saját településén, a megyében, a fővárosban és szerte az országban is! A gyerekek Erzsi nénivel szinte állandóan úton voltak!
Az 1993-as év talán még az ezt megelőzőek közül is kiemelkedett. A Lenvirág kis táncosai rophatták Ciprustól Belgiumon át a görögországi népművészeti fesztiválig.
„Ilyen nagyszabású rendezvénysorozaton, amelyen tehát 16 ország 26 tánccsoportja vett részt, még sosem szerepeltünk.”– emlékezett vissza a megmérettetésre Erzsi néni.
Nem csoda, hogy a nagyszerű szereplések a tengerentúlra is elrepítették a tánccsoport hírét. 1994-es kanadai turnéjuk után az akkori konzul köszönőlevélben méltatta a Lenvirágot és természetesen Erzsi néni munkáját is. A legnagyobb siker talán csak ezután következett. Limassolban megrendezték az Első Nemzetközi Gyermek Népitánc Fesztivált, ami után a szervezők külön levélben köszönték meg, hogy Erzsi néni vezényletével itt is remekelt a tánccsoport.
„Kedves Szabó Ferencné! Azért írom ezt a levelet, hogy gratuláljak Önnek a magyar együttes kitűnő fellépéséhez az Első Nemzetközi Gyermek Népitánc Fesztiválon Limassolban. A magyar együttes muzikalitásával és magas színvonalú előadásával kimagasló volt.” (Lia Viskers)
Ekkor már számos díj és elismerés is méltatta a csoportot és Erzsi néni áldozatos munkáját. 1986-ban a Kulturális Minisztérium Nívó-díjával tüntették ki, ’88-ban az Országos Közművelődési Központ Kiváló Együttes címet adott a Lenvirágnak, ’91-ben Erzsi néni átvehette a Magyar Köztársaság Kormánya Ifjúsági Díját. Mindez elképzelhetetlen lett volna, ha nincs az együttesnek egy olyan erőskezű vezetője, mint Erzsi néni. Sokszor gondolhattuk táncosként, hogy talán túl szigorú is volt. Például amikor egy-egy táncpróba csak arról szólt akár, hogy hogyan maradjon nyugton az ember gyereke 5-6 évesen guggolásban akár óráknak tűnő percekig, és tartsa az égbe kicsi ujját vakarózás nélkül, amíg el nem száll róla a katicabogár.
„Ha nyugalmat akarsz, messzire kerüld el. Forr, izzik körülötte a levegő. Mindig új terveket sző, mindig készül valamire. Gyűlöli a szürkeséget, a középszert, mindent, ami langyos. Ő minden alkalommal mindenben a legjobbat akarja, a kiválót, a nagyszerűt, a világszínvonalút. Ha nem vagy ebben partner, átlép rajtad. Nem hétköznapi ember, így hát ne is mérd hétköznapi mércével. Öntörvényű világában a teljesítmény áll a középpontban. S mert, hál’ Istennek, tanítónőnek született, a teljesítmény gyümölcsét a gyerekek élvezik. (…) Hidd el, könnyen sebezhető, és nagyon vágyik a szeretetre, elismerésre. Most egy ország gratulál neki.” – írta róla Várhalmi András a Kalász újságban, miután az együttes 1991-ben megkapta az Ifjúsági Díjat.
A szülőföld, a közösség és a haza szeretete volt egyik meghatározó elve munkájának. Mindemellett Erzsi néni vallotta, a tehetségnél sokkal fontosabb az akarat, a türelem és a kitartás. A lényeg pedig nem azon van, hogy a gyermek megmutathassa magát – akár Lady Diana és Károly herceg előtt -, hanem az alázaton, a népművészet közvetítésén.
„Nálam első sorban nem a tánc és a technikai tudás volt fontos, hanem a népművészetet alázattal, kellő azonosulással közvetíteni úgy, hogy a gyermeki kedvesség, a gyermeki tisztaság, a falusi gyermekek természetes egyszerűsége áradjon a táncból. Nem az önmegmutogatás, és nem a kifelé mutogató bravúr.” (Erzsi néni)
Keménység süt talán ezekből a szavakból, de hogy valóban szigorú tanító volt-e? Jó kérdés. Az biztos, hogy a határozottság és az elvárások nélkül mindez nem sikerülhetett volna. A gyerekek nem gazdagodtak volna ennyi élménnyel, a város és az együttes híre nem terjedt volna át az óceánon túlra is. Egy személyben volt pedagógus, tánctanító, utazási iroda, mecénás és művészeti vezető. Generációk tanultak nála és tőle nem csak a táncról, de fegyelemről, hagyományról és értékekről is. 1995-ben mégis úgy döntött, búcsút vesz élete főművétől, a Lenvirág Táncegyüttestől. Akkor állt föl, amikor az együttes a csúcson volt. Ezekkel a szavakkal búcsúzott.
„Kedves Gyerekek! Kedves Szülők! Ezzel a szép műsorral búcsúztam el az együttestől. Békés, boldog karácsonyt és sok sikert az új esztendőben!”
Most pedig mi búcsúzunk tőle.
Kedves Erzsi néni! Sok-sok akkori szülő és gyermek, megannyi budakalászi köszöni a fáradozásodat. Köszönjük, hogy ilyen stabil alapokra tetted le az együttes alapköveit, hogy azok a mai napig meg- és összetartják a csoportot. Azóta, hogy elhagytad a csoportot, tanárok jöttek és mentek. Anyagi nehézségek próbálták meg gátját szabni annak, hogy – ahogy te fogalmaztál – közvetítsük a népművészetet. Most pedig a pandémia próbálja meg keresztülhúzni minden fellépésünket és próbánkat. De ez az általad megépített közösség most is összetart minket. Az elveid, az értékrended és az alapjaid nélkül mindez nem lehetne így. Reméljük, hogy most az égieket is megtanítod mindarra, amit nekünk tanítottál. Figyelj ránk föntről a jövőben is!
Dankovics-Szabó Noémi – A Lenvirág egykori táncosa
Lenvirág Kuratórium