LENVIRÁG SZERETETÜNNEP – TÉLI MESE

Két éve már, hogy a Lenvirág Táncegyüttes nem tudta önmagához méltó módon ünnepelni a Karácsonyt. Szinte még most sem hisszük el, hogy a korlátozásokat betartva, egymásra figyelve, távolságot tartva, idén ezt megtehetjük, december 18-án a Kós Károly Művelődési Ház udvarán.

ELŐKÉSZÜLETEK

A Faluház tánctermében hetek óta lázas munka zajlik. A Manócska csoport tagjai, a Magocska, a Palánta és a Lenvirág táncosai is mind arra készülnek, hogy ezen a héten, szombaton délután megmutathassák, hova jutottak el az elmúlt néhány hónapban, amióta Pukli Gabriella és Gyémánt Ádám átvették az együttes vezetését. Az idő ugyan rövidnek tűnhet, a próbák száma mégsem nőtt az elmúlt időszakban, a gyerekek, a táncosok és a vezetőik lelkesedése viszont annál inkább. Énekkel és tánccal készítették fel lelküket az Ünnepre, amit 18-án a nézők előtt is megmutatnak majd.

Pillanatkép a Palánta csoport próbájáról

TÉLI MESE

Az együttes tagjai a Faluház udvarán kialakított „szeretet körében” mutatják be téli mesébe ágyazott programjukat, amire a legkisebbek hagyományos népi játékokkal, a Magocska csoport tagjai kalocsai táncokkal, a Palánta csoport szilágysági táncokkal, a Lenvirág pedig bogártelki táncokkal készült. A műsort keretbe foglalja egy pásztorjáték és a Lenmamik együttes két műsorszáma is.

Pillanatkép a Magocska csoport próbájáról

A gála ingyenes, de a vírushelyzetre való tekintettel minden résztvevőt megkérünk, hogy hozza magával saját párnáját, pokrócát a hideg ellen, és az általunk biztosított teához, forralt borhoz a kedvenc bögréjét se hagyja otthon. Maszkot (egyelőre) csak a Faluház épületében kötelező viselni, bár kint is ajánlott lehet, hiszen mégiscsak egymás mellett foglalnak majd helyet a nézők a közel egy órás műsor alatt.

Reméljük, leülnek közénk a szeretet körébe és együtt tölthetjük meg meghittséggel az adventi időszak utolsó hétvégéjét december 18-án, 17:30-tól.

„Télnek hava fagyot hozza.
Medvét, farkast haragítja.
Télnek urát megtiszteljed!
Ünnepeit is megüljed!
Vacsorával, áldomással,
Dalos, táncos maskarával.
Tüzet gyújtva hálálkodjál!
Ételt, italt is áldozzál.”

Üljünk körbe szeretetben!
Bár nem lehet most kéz a kézben.
De lehet kint a hóban-fagyban,
Csillagfényben, pokróc alatt.
Párnán ülve, bögrét fogva,
Nem vacog így majd a foga.
A maszk most nem csak melegít,
de a vírusterjedés fékezésében is segít.

Mosolyod majd a szemedben látjuk,
Ahogy a kalocsait, a szilágyságit, a bogártelkit járjuk.
Ezúttal nem viseletben,
hanem kabátban, kesztyűben.
De táncunk tüze ettől nem lanyhul,
így sem járjuk majd hanyagabbul.
Örülünk, ha eljössz és megértjük, ha nem.
De tudnod kell, hogy a Lenvirág december 18-án szeretetünnepel.

Szóljon hozzá